HHu!! az elmúlt hetem olyan sokkoló volt, hogy szinte nem is tudtam még feldolgozni, megemészteni, elhinni. Az előtte megélt majd' egy évem depresszióval és sötétséggel fűszerezett nyomasztó lét volt csupán, melyből most egyik pillanatról a másikra úgy kerültem a sziporkázó örömmel, szenvedéllyel teli örömmámorba, hogy még nem volt időm felocsúdni átgondolni! Igaz nem is akarom egyiket sem tenni, csak sodródni tovább ebben a gyönyörű áradatban, olyan mint egy aranyló, melegen simogató, békés, méltóságteljesen kanyargó folyam, melyen csordogálva szép lassan eltelik majd az élet, melynek minden perce egy újabb és újabb zúgó a folyón, de ez a folyam biztonságos, vigyáz rám, minden vízesés csak egy nagy kaland, mellyel a mélybe zuhanva csak azt érzem, hol van már a következő...
Imádom. Rá vágytam. Megkaptam.
Múzsa, szerető, barát, társ.
Ki akarna mást az élettől?
Nem én.
Köszönöm.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.