Életem első blogolásához tegnapi éjszakám adta meg a kedvet, belülről rendkívül szórakoztatóra sikerült, kívülről talán elborzasztónak hatott...
Egyszerű munkás napnak indult, mint már annyiszor, gályáztunk is eleinte, azzal nem is volt gond... Csak a bulival... kedves vendégeinknek elfogyott a pénze vagy a kedve, és megindultunk a lejtőn... Persze ehhez az is kellett, hogy betoppanjanak olyan arcok, akik nem hagyják, hogy csak ugy véget érjen az este, hoztak magukkal némi kedvet is, -kisjägerek formájában- meg némi motívációt, hogy mi se hagyjuk, hogy kicsússzon az este a kezünkből... hát nem is csúszott... el is hagytuk a "süllyedő hajót" és áttopogtunk egy kis tört ütem melletti iszogatásra, aminek eredményeképpen már a jegykasszánál olyan műsort adtunk a kedves publikumnak, hogy én már azt hittem fordulhatunk is vissza...
Bent aztán összefújta  a szemetet a szél (vagy a légkondi) arra már nem is emlékszem kristálytisztán, de arra határozottan, hogy első körben megtámadtuk a pultot szépen jólnevelten, ahogy azt kell... :) ez alatt azt értem, hogy mire megkaptuk a kört a fele brigád szétszéledt, ugyhogy a tüske után két itallal a kezemben vágtam neki a tömegnek, és a kellemetlen ismerősök előli menekülésnek...
Volt ott minden: tánc, jó zene, izzadságszag, pohár sör a ruhámon, gyönyörű lányok (csak tanulnának meg táncolni), mankós csávó aki már bivalyerősre itta magát és a hely legbékésebb emberével kötekszik, és hasonló finomságok...
Szerencsére lassan a slepp végre elindult haza, maradt helyünk kirugni a ház oldalát, meg a pulthoz is odafértünk rendesen... Szükség is volt rá, mert nagyon szétszéledt a csapat, kellett még egy kör, hogy összehozza a társaságot... meg hogy a határon evickélőknek betegye a kaput... ez meg is történt, tehát lassan abba  a fázisba értünk, mikor össze kell szedni magunkat, hogy hazainduljunk... szépen megfontoltan kis rajokban el is hagytuk az egységet, a negyedikről lelépcsőzni kész kihívás valakivel, aki már a ruhatárban dobott egy tripla axelt leszúrt rittbergerrel... milyen jó is ilyenkor hazaérni, bedőlni az ágyba végre kipihenni a fáradalmakat... hmm...
persze ha nem jön közbe, hogy a kedves talajtornász kolléga 30m után ugy gondolja szüksége van még egy kis nyujtásra, lazításra, hogy tovább tudjon indulni... amiből persze hányás, közterületen alvás, agonizálás, vonaglás, világ vége hagyj itt feeling bontakozik ki...
Fél órás otthon jobb lesz kampányolás és az aranyérem átvétele után kedves tornász kollégám végre képes elindulni ami tök jó meg minden, csak persze megkoronázza a hazautat azzal, hogy fél órán keresztül azt kell hallgatnod: kösz hogy nem hagytál ott...

Hát én csak azzal zárnám rövid monológomat, hogy én meg kösz nektek srácok, hogy elrángattatok, és végigélvezhettem a műsort... :)